Pic

Emese jurta

Emese fejedelemasszony az ősmagyar hitvilág szerint az Árpád-ház ősanyja. Férje Ügyek törzsfő, fia Álmos Vezér volt. Az Emese név jelentése lehet eme, ana, illetve eme szótő figyelembevételével „anya”.

A magyarok régi hazájában élt Ügyek a feleségével, Emesével. Egyszer Emese elaludt a sátrában és megálmodta a magyarok új hazába történő vándorlását, ahol erős nemzetté fejlődnek. Emesének ezután fia született, őt nevezték Álmosnak. Azon isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert anyjának álmában isteni látomás jelent meg sólyom madár képében, és mintegy reá szállva áldott állapotba hozta őt.

Méhéből forrás fakadt és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.

Az égen repülő, vagy az égből üzenetet hozó és újjászületésre váró madár, a turul már mindenképpen egy magasabb rendű, szárnyas küldött.

Emese álma később megvalósult (819. Kr. u.). Tehát igaz!

Felszentelve anno 2018.


A szálláshelyről

  • csodálatos környezetben található, amely csenddel és nyugalommal szolgál látogatói számára
  • 32 nm alapterületű, hűthető és fűthető, ezért minden évszakban várja vendégeit
  • 2 felnőtt részére nyújt békés pihenési lehetőséget a természet küszöbén, ahol őseinket követve megtapasztalhatjuk, hogyan éltek együtt Földanyával
  • fürdőszobával és 2 méteres kör franciaággyal rendelkezik
  • elősegíti a párkapcsolati egység, az intimitás és összhang megvalósítását, mivel energetikája segíti az elmélyülést és lecsendesedést
  • kellemes helyszíne lehet művészeti alkotó tevékenység végzésének is, ahol visszavonultan lehet festeni, írni, alkotni


Emese jurta - 1 éjszaka ára minimum két éjszaka foglalása esetén - 150€

Megtekintené képeinket?

Tovább a galériához
Kérdése van? Írjon nekünk!!